Felújítják a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakaszt
Lerakták a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosításának és felújításának kezdetét szimbolizáló alapkövet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon. A fejlesztésnek köszönhetően egy órával csökken a Sátoraljaújhely és Budapest közötti menetidő.
A 23 milliárd forint értékű beruházás munkálatai már megkezdődtek és két évig tartanak. felújítása során villamosítják a teljes, 46 kilométer hosszú vonalszakaszt, megszüntetik a lassú jeleket, Sárospatak és Sátoraljaújhely között pedig új töltést építenek, amely fontos árvízvédelmi feladatokat is ellát majd. Megújul a Rákos-Hatvan szakasz is, valamint tovább javítva a Zemplén és a főváros közötti közlekedést a tavaly felújított Nagyút-Mezőkeresztes közötti szakasz.
A Zemplén és a főváros közötti közlekedés feltételeit javítja a vasútiközlekedés megújítása
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében komoly közúti fejlesztések is lesznek a következő években: még az idén megépül az M30-as autópálya Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakasza, 2018 elején pedig megindul a Miskolc-Tornyosnémeti szakasz építése, közel 57 kilométeren. Az M35-ös és M4-es autópályák párhuzamos fejlesztéseivel mindkét irányban kiegészül a Miskolc és Debrecen között már most teljes hosszban meglévő, magas színvonalú közúti összeköttetés. Ezzel elérik, hogy Miskolctól a romániai Nagyvárad irányába autópályán lehessen közlekedni. A Mezőzombor-Sátoraljaújhely közötti vasútvonalat utoljára a hetvenes évek közepén újították fel, a minőségi romlás eredményeként pedig sok helyen 40 és 60 kilométer per órára kellett csökkenteni a sebességet, így az utazók elpártoltak a vasúttól.