Két borsodi járásban indul felzárkóztatási program
A területi felzárkózást segítő programot indít a kormány összesen kétmilliárd forintból az öt leghátrányosabb helyzetű járásban. A "Végtelen lehetőség" elnevezésű programra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Cigánd és Gönc járásban lehet pályázni 400-400 millió forint értékben.
A nyertes programokat négy év alatt kell megvalósítani, a pályázatokat június 1-jétől szeptember 29-éig várják. Az előző hat évben, a társadalmi felzárkózás stratégiája keretében megalkotott programok során számtalan jó ötlet, módszer született az egyes településeken, és ezek kézzelfogható eredményeket hoztak. A mostani program legfontosabb célja, hogy a leghátrányosabb helyzetű járásokban élő embereknek lehetőséget biztosítsanak a felemelkedésre.
Elsősorban nagyobb, országos hálózattal rendelkező civil, karitatív vagy egyházi kötődésű szervezetek pályázatait várják szeptember 29-ig
A kormány az új kísérleti modellprogram segítségével is a kiváló helyi kezdeményezéseket szeretné támogatni, de mivel a problémák - például az alulképzettség, az alulfoglalkoztatottság, a szociális gondok - nem állnak meg a települések határainál, a lehetőségeket járási szintre emelik. Ennek során összekötik a problémakör egészségügyi, lakhatási, szociális és foglalkoztatási vonatkozásait, és komplex módon kívánnak segíteni. Abban viszont nem változik a rendszer, hogy továbbra is szeretnének a problémákhoz "közel menni", feltárni a gondokat és célzottan adni ezekre hatékony választ. Elsősorban nagyobb, országos hálózattal rendelkező civil, karitatív vagy egyházi kötődésű szervezetek pályázatait várják.
/T.D.